Szechenyi2020
Header

Monok

A dombok ölelésében fekvő hangulatos falu, Monok elsősorban neves szülöttjéről, Kossuth Lajosról ismert, emlékét múzeum őrzi a településen. Nemzsidó körökben is ismert a legenda, ami szerint Kossuth járt az újhelyi csodarabbinál, aki megáldotta.

 

Golopról érkezünk Kossuth szülőfalujába, Monokra. Beérve a településre, jobb oldalt az 1792-ben épült református templom áll. Azzal szemben nyílik a Kossuth Lajos utca, amelynek 18. számú házában született 1802-ben Kossuth Lajos. Az épületben az életét bemutató kiállítás látható. A Kossuth Emlékházzal szemben, az Andrássy-kastély kertjében állították föl Kisfaludy-Stróbl Zsigmond 1960-ban bronzból készített egész alakos Kossuth-szobrát. A magas talapzaton álló Kossuth bal keze kardja markolatán nyugszik, jobb kezében a jobbágyfelszabadítás pecsétes okmányát tartja.

Széles körben ismert az a legenda, ami szerint Kossuth Lajos járt a híres Teitelbaum Mózes újhelyi rabbinál. Két változat is ismert. Az egyik szerint a gyermek Kossuthot betegsége idején édesanyja vitte el a rabbihoz, aki meggyógyította, és egy bibliai mondattal megáldotta. A másik változat szerint Kossuth sátoraljaújhelyi gimnazista korában kereste fel a papot. Tisztelettudóan levette a kalapját az ajtóban, és akkor a rabbi hozzá sietett, a fejére tette a kezét – megáldotta. Azt mondta: Olyan leszel, mint aki meglátta az égő csipkebokrot. A szavad kiáltani fog, a seregek Ura naggyá tesz, és hosszú életet ad neked Bábel vizei mellett”.

Továbbsétálva a park mellett az Andrássy-kastélyhoz érünk. Az 1750-ben, barokk stílusban épült, majd klasszicista stílusban átépített főúri lakban ma iskola működik, de a dísztermében épen maradt, a négy égtájat ábrázoló freskó megtekinthető.

Visszafordulva a Kossuth utcán, a Bem utcára érve, majd a meredek kis Rózsa utcán haladva dombra érünk, ahol az 1814-ben épített és Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt templom áll. Itt őrzik Szent Orbán vértanú ereklyéjét, amit az Andrássy család vásárolt Rómában azért, hogy Orbán megvédje a szőlőt a fagyoktól és egyéb károktól.

A dombon áll a 14. században épült, gótikus eredetű Monaky-kastély is. A többször átépített egyemeletes épületet kastélyszállóvá alakították. Jelenleg nem működik. A templom mellől vezet fel az út egy magasabb emelkedőre, ahol a temető mellett találjuk a Kálvária-kápolnát és a hozzá vezető út mentén felállított stációkat. A Kálváriadomb búcsújáróhely, előtte tágas parkoló és mosdóhelyiségek találhatók.

A Kálváriadombról lejövet balra tartva, a Bem utcán kifelé haladva, a településről egy kilométerre található víztározó remek horgászhely.

Július elején megrendezik a Monoki Babfesztivált, ahol természetesen finom sóletek is készülnek, és a terepjárósok is Monokon  tartják éves találkozójukat.