Az olaszliszkai zsinagóga épülete a 2. világháború után hívek nélkül maradt, romlásnak indult. Pusztulását emberi kezek gyorsították, szinte kőről kőre elhordták. Jancsó Miklós rendező 1965-ben és 1975-ben filmet is forgatott arról, hogy 10 év elteltével egy fal maradt pusztán a zsinagógából. Jelképértékűvé vált, hogy az egykori rabbi nem engedte berakni az utolsó követ, hogy az épület „befejezetlensége” is emlékeztessen a jeruzsálemi Templom pusztulására.

Az utóbbi évtizedekben a keleti falnak is csak részletei maradtak meg, ám a tóratartó fülke tisztán kivehető volt. Azonban ez a falmaradvány nem tudta visszaidézni az épületet, megidézni a „jelenlétet” – az emlékhely viszont képes rá. Szécsi Zsolt építész tervei szerint, mementóként visszaépítették a nyugati falat, így érzékelhetővé válik az épület egykori mérete, egyben megszületett egy kapu, már létezik egy „kinti” és egy „benti” tér.

A „belsőben” továbbra is a keleti fal közepén elhelyezkedő tóratartó fülke a legfontosabb elem. A tórafüggönyöket (parochet) betonplasztika (Hári Andrea és Szeidl Dóra munkája) idézi, rajta a héber nyelvű üzenettel: „Írd meg ezt a dolgot emlékezetül egy könyvben” (Móz2,17:14).

Az emlékhelyet bejárva, a bimát megérintve fokozatosan érthetővé válik az épület emlékezete. Az időnként felhangzó kopogó léptek és visszhangzó tóraolvasás az akusztikát idézi meg, ami a tér megélésének egyik fontos eszköze. Ugyanakkor erősíti a jelenlét érzését is…

Az esti díszvilágítás a tórafülkét hangsúlyozza. Ám idővel drámai változások következnek, és más megvilágításba kerül az emlékhely. 1944. április 13-án hatvanhárom családot deportáltak a faluból. A zsinagóga padlóján pislákoló fények az akkori csillagállás szerint fénylenek az üresen maradt térben.

Cím: Kossuth Lajos utca 15.