Szechenyi2020
Header

Széphalom

Sátoraljaújhelytől 5 km-re a Hegyköz felé haladva érhető el a festői szépségű falucska, Széphalom. Az egykor Abaúj és Zemplén vármegyék határán fekvő – ma Sátoraljaújhelyhez tartozó – település Kazinczy Ferenc révén vált ismertté.

Sátoraljaújhelytől 5 km-re a Hegyköz felé haladva érhető el a festői szépségű falucska, Széphalom. Az egykor Abaúj és Zemplén vármegyék határán fekvő – ma Sátoraljaújhelyhez tartozó – település Kazinczy Ferenc révén vált ismertté, ő adta a korábbi Kisbányácskának a Széphalom nevet is, ami 1886-ban került hivatalos névként a helységnévtárba. Az író, irodalomszervező lakhelye évtizedeken át az ország egyik szellemi központja volt. Itt is temették el Kazinczyt, nyughelye már a reformkorban zarándokhely lett. 1859-ben, születése 100. évfordulóján a Magyar Tudományos Akadémia megvásárolta a széphalmi kúria kertjét. Szerették volna megmenteni Kazinczy lakóházát is, erre azonban nem volt lehetőség. Ybl Miklós terveit átdolgozva Koch Henrik és Szkalniczky Antal elképzelései alapján 1873-ra elkészült az emléképület, a KAZINCZY MAUZÓLEUM (Kazinczy park). A neoklasszicista stílusú építmény görög templomcsarnokot mintáz. Bejárata és hátoldala oromzatos, két-két pillérrel és dór oszloppal; belül természetes megvilágítású apszis csatlakozik a négyszögű teremhez. A csarnok kiállításának anyagát, a Kazinczy-relikviákat az író unokája, Becske Bálint gyűjtötte össze. Az író néhány személyes tárgya mellett kéziratok, festmények, s Ferenczy István (Marsalkó János által befejezett) fehér márvány Kazinczy-mellszobra idézik fel az író alakját, illetve a kor hangulatát. A 2002-ben, az épület felújítását követően megújult kiállítás áttekintést ad az életpálya fő állomásairól. Az emlékcsarnok a Kazinczy-kultusz központja. Az emlékpark természetvédelmi terület. Itt található a Kazinczy család sírkertje. Az emlékoszlop alatt nyugszik az író és felesége, Török Sophie, az oszlop körül pedig négy gyermekük, három unokájuk és az a szolgájuk, aki Kazinczyval együtt raboskodott Munkács várában. Legkisebbik fiuk, Lajos, Aradon szenvedett vértanúhalált a honvédsereg ezredeseként. A széphalmi parkban 2001-ben tették le a Magyar Nyelv Múzeuma alapkövét, ami – megvalósulása után – a magyar nyelv történetének, benne a nyelvújításnak és Kazinczy Ferenc tevékenységének is emléket állít majd.